Néhány évvel ezelőtt egy barlangász táborba voltam meghívott Erdély egyik legszebb karsztvidékére a Biharba. Nagy meglepetés volt, amikor viszont láttam néhány régi barlangász barátomat. Az első napi tábortűznél az éjszakába nyúló beszélgetések, előhozták a közös munkák, kutatások, feltárások emlékeit, majd egyre többen mesélték el kalandjaikat, sokszor életveszélyes emlékképeiket. Bagaméri bácsi a legöregebb természetjáró és tapasztalt barlangász jegyezte meg: „gyerekek, talán majd egyszer valaki összegyűjti kalandjaitokat egy csokorba!”

Július végi kora reggeli hőség volt, amikor a táborozók a megbeszélt terv szerint csapatokra osztva új kutatási terület feltárásaira készültek Az ifjabbak és a kezdő barlangászok unalmas de embert próbáló feladatra mentek a Magura völgyébe a már rég felfedezett Rókajukba. Itt egy száz méteres szakasz folytatását kellett vésőkkel bővíteni, áttörni, mivel a folytatás a lég-áramlatból megítélve nagyobb termek jelenlétére is utal. A topósok négyfős csapata rutin feladatokra rendezkedett be egy már feltárt alig pár száz méteres de bonyolult sok méréseket igénylő járatra. Nekik sok felszerelésre főleg kötelekre volt szükségük mivel, a lejutáshoz először le kellett ereszkedni 40m-t. A harmadik csoportnak sokkal szebb feladata volt a Száraz-völgyben egy öreg foszilisz, de képződményekben gazdag barlangban. Őket neveztük művészeknek, akik a sok szép diákat, képeket készítették. Nekik sem volt könnyű dolguk, a sok fotóeszközt, állványokat, akkukat, lámpákat behordani fél km-re a föld alá. Azt hittük, hogy négyen elegen leszünk, de tévedtünk. Csak egyikünk ismerte ezt a feltárt de még „fotószűz” barlangot. Ő nem tudta felmérni mekkora erőfeszítés és idő kell a felszerelésekkel bejutni a dómok termébe. Arra pedig senki sem számított, hogy még egy 20m-es szakaszon, át kell préselnünk magunkat a görbe járaton, így délidő lett mire már a zsákokat kibontottuk. Amíg körülnéztünk a hatalmas fotótémákkal teli teremben, elfeledkeztünk fáradtságunkról. Egyből két állványt állítottunk fel több különböző géppel. A karbidlámpák elhelyezése nagyon fontos a szín-skála szélesítése miatt, az árnyékok megszelídítése végett, pedig elég sok vakut kell biztosítani, s nem mindegy, hogy hová, hányat vakuzunk. Így minden teremrészletről 2-3 változatot készítettünk A nagyteremmel és a dómokkal alig végeztünk mire óráink szerint már beesteledett. Így a vacso-ráról biztos lemaradunk, mire innen kijutnánk, ezért úgy döntöttünk, hogy nincs értelme még egyszer ide bever-gődnünk, végigfotózzuk a hátralévő témákat is. Következett a Kandeláberek terme, az átköltözés egy órába telt alig 100m-el arrébb. A terem lenyűgöző, a magas terem boltozatáról több sztalagtit csüngött alá, a repedések mentén ún. makarónikkal. Ezek olyan képződmé-nyek, amelyek belsejében lassan szivárog lefelé a víz, majd lecsöppenve mindég újabb calcium-carbonát kristályok ragadnak meg a peremeken. A hosszabbak igen törékenyek érintésre is letörhetnek, van, amelyik egy idő után, saját súlya miatt törik le. Ezekből a makaróni csonkokból újabbak nőnek ki, majd ha elég vastagok lesznek, belőlük jönnek létre a függő cseppkövek. Ahhoz, hogy egy közepes makaróni egy cm-t nőjön, jó vízhozam esetén kb. 50-100év kell. Mi úgy mérjük őket, hány emberöltő egy makaróni! Vacsora helyett egy kis édességgel értük be, szomjunkat a természet szenteltvizével oltottuk. Azzal a legértékesebb ivóvízzel, amit a karszt szűr meg és kis medencécskékből merhetünk ki. A nedvesség miatt kissé hűvös volt, de fáradtságot nem éreztünk, a földalatti környezetben más idő-számítás kezd kialakulni, minden meg-nyúlik és egybefolyik. Sajnos az éjszaka sem volt elég, hogy a gépekben egy tekercs film elfogyjon. Az egyezség miatt, bár ráhúztunk fél napot, felszínre kellett jönni, nehogy a táborfőnökség fölöslegesen riassza a mentőcsapatot. Épp elég fáradt lehet mindenki. Mire visszavergődtünk a táborba már újra erősen sütött a Nap és úgy elpuhultunk a reggeli után, hogy kit hol ért, ruhástól aludtunk el az árnyékban.